Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha;
Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján
Legyen sorsunk jó, vagy mostoha;

Maroknyi székely…

Keserves múltunk – évezredes balsors,
Tatár s török dúlt, labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar-székelyföldön
Szabad hazában élni boldogan.

Maroknyi székely…

Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj, de gyakran tépte,
Nem értett egyet otthon sem soha.

Maroknyi székely…

Hős szabadságát elveszti Segesvár,
Madéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik,s dúlják,
Fiaidnak sokszor még kenyere sincs.

Maroknyi székely…

Kigyúlt a mennybolt, zeng a Hadak Útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
Szívünkön égi öröm lángol át.

Hiába zúgsz már, gyűlöletnek árja,
Megáll a szikla, nem porlik tovább!
Imánk az Isten újra megtalálja,
Köszöntsd ma népem, üdvöd hajnalát!